2.fejezet-Volterra

Na hát itt is vagyok a frissel. Tudom,tudom régen nem hoztam már frisst-mert nem volt netem-de most már itt vagyok :D. Szerintem ez egy borzalmas feji lett,de azért kíváncsian várom véleményeteket.

KOMI HATÁR:4! persze lehet több is és akkor minél hamarabb lesz friss : D. Na nem is fecsegek tovább: Itt a feji:

Unottan néztem ki a repülőből,közbe elköszöntem az én szeretett városomtól Los Angelestől. Los Angelest felváltja egy Olaszországi város,Volterra. Volterra a képekből ítélve tényleg nagyon gyönyörű hely,de nem helyettesíti a szívemben megpihenő,megszokott várost Los Angelest. Na és ami a legrosszabb az egészben az a család hiánya. Hiányozni fog az én féltő,de szeretni való bátyám;az én édes hiperaktív hugicám;és az én kelekótya imádni való kisöcsém;na meg persze rettenetesen fognak hiányozni anyáék is. Nehezen engedtek el a reptéren anyáék,anya még sírt is és látszott az aggodalom szemében. Én minden erőmmel próbáltam megnyugtatni őket,hogy nagy lány vagyok és nem keveredek semmibe se és vigyázni fogok magamra,de ez kevés sikerrel ment. Chad és anyáék szemében ugyan úgy csillogott a féltés,anya szemében még  a könnycsepp is. 

.............

Végre leszálltunk. Bevallom kissé ideges voltam az új város és az új emberek miatt. Egyedül csak a menedzserem volt itt nekem,de az is alig alig látogat majd el hozzám,mert nagyon sok dolga lesz,állítása szerint. Én sóhajtozva néztem körül és szippantottam be a levegőt. Elindultam a testőrökkel akik már vártak és beszállva a kocsiba elindultunk Volterra felé. Én egész végig a sötétített üvegen bámultam ki,és gondolkoztam. Most rendes repülővel jöttem,ami sokkal több időbe telt mint a magán gép. Nem tudom miért,lehet csak nem akartam kitűnni. Vagy lehet azért mert félek egy új kezdettől? Ez is lehetséges.  

 ............

Csak azt vettem észre, hogy elhajtunk a hotel mellett ami nem kissé rémisztett meg. Ijedten néztem a sofőrre.

-A szálloda arra van.-mondtam neki remélve, hogy megfordul.

-De nem a szállodába megyünk.-vonta meg vállt. Én összehúztam szemöldököm.

-Akkor hova?

-Majd meglátja-mondta. Ezek után nem beszéltünk,az én fejemben száz meg száz gondolat cikázott, hogy hova vihet,de mindet elvetetem, így maradt az, hogy nyugton ülök és kivárom, hogy meglássam hová visz. Lefordultunk egy utcán és mentünk egyenesen. Már már az utca végén voltunk amikor megláttam egy hatalmas házat. Leparkoltunk majd a sofőr kinyitotta nekem az ajtót. Én csak bámultam a hatalmas házat majd bementem. Amikor bementem vak sötétség volt.A villany kapcsolót tapogattam a falon és meg is találtam. Feloltottam a villanyt és megfordultam,ekkor mindenki egyszerre elkezdte kántálni,hogy: Meglepetés!. Én a szívemhez kaptam és eltátottam a szám. Ott voltak anyáék és a menedzserem. Én csak gyors a hozzám legközelebb álló ölelésébe futottam.

-Mit kerestek ti itt?-nézem körbe.

-Tudod amikor elmentél mind nagyon aggódtunk érted. A menedzsered mondta, hogy meglepetésként nem egy hotelba fogsz lenni,hanem egy nagy házba. Ezért gyors összepakoltunk és magán repülőre szálltunk így értünk ide hamarabb.-mosolygott anya majd megölelt.

-De ugye nem baj, hogy itt vagyunk?-állt elém Lily nagy kiskutya szemekkel. 

-Dehogyis baj.-mosolyodtam el. 

                                                      

*Másnap reggel*

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki ugrál rajtam. Lily és Kyle volt az. Mosolyogva szedtem le őket az ágyamról majd megkértem őket,hogy menjenek le.Ők jó gyerek módjára le is mentek. Én gardróbomhoz igyekeztem és benyitottam. Kiválasztottam egy fekete cica nadrágot egy hosszított fekete fehér atlétát egy fekete övvel. Gyors felkaptam magamra a ruhákat és kerestem egy ismét zebra mintás  táskát és cipőt. Gyors lesiettem a lépcsőn és odakiabáltam anyának aki épp a konyhában sürgött forgott:

-Elmentem.-mondtam és már épp nyitottam volna az ajtót.

-Hova mész?-jött elém anya.

-Csak körbenézek a városba

-Biztos jó ötlet ez?-aggódalmaskodott anya.

-Igen biztos. Nyugi.-mosolyogtam rá bíztatóan majd gyors egy ölelés után elindultam. Sok látnivaló van Volterában de szememet a nagy vár ragadta meg. 

-Szia. A csoporthoz tartozol?-hallottam meg egy embert aki végre nem olaszul beszélt.Megfordultam és elállt a lélegzetem. Egy gyönyörű nő állt előttem. Bőre hó fehér,szeme kék,haja vöröses barna volt.

-Öhm...nem-motyogtam. Félő volt, hogy nem hallja meg amit mondok de meglepetésemre tisztán hallotta.

-És nem szeretnél velünk tartani?-kérdezte. Szemében-lehet csak paranoiás lennék-de az éhség csillogott.

-Köszönöm nem

-Heidi-tartotta kezét. Én kissé remegő kézzel elfogadtam. Volt valami ijesztő benne. Mosolygott,de éreztem valahogy, hogy hatalmas hibát követnék el ha most vele mennék. 

-Vanessa.-fogadtam el kéz nyújtását végül. De rögtön el is kaptam kezem,hisz érintése olyan hideg volt mint ha hóba nyúltam volna,sőt még annál is hidegebb.

-Na nekem mennem kell. Örülök, hogy megismerhettem.-mondtam zavartan majd elindultam.

-Én is örülök Vanessa.-mosolygott.-Még találkozunk-suttogta és hangjában felfedeztem mintha  a gonoszság csillogott volna. Gyorsan szedtem a lépteim, olyannyira, hogy beleütköztem valakibe. Egyszerre mindketten a földre zuhantunk.

-Áu! -kaptunk szinte egyszerre fejünkhöz. Én gyors kapcsoltam és felálltam. Kezem nyújtottam a lánynak.

-Ó,sajnálom. Nem akartam,csak tudod...-próbáltam magyarázkodni. Ő halkan felkuncogott.

-Semmi baj.-mosolygott.-Kiara Momsen vagyok. És te?-nyújtott kezet. Kissé meglepődtem,hogy nem ismert fel de ez ugyan boldogsággal töltött el. Mosolyogva fogadtam el kéz nyújtását és megnyugodtam, hogy van normális ember is ebben a városban.

-Vanessa Wyman.-mosolyogtam és vártam reakcióját. Neki elnyilt a szája és elkezdett habogni:

-Az,az,az a Vanessa Wyman? A híres Vanessa Wyman?-nyílt el szája és lefagyott. Én csak felkuncogtam.

-Az.-nevettem.

-Örülök, hogy megismerhettelek Vanessa-mosolygott.

-Én is örülök Kiara.-mosolyogtam.  

                                                                              ................

Ezek után Kiarával elmentünk egy fagyizóba,ahol sokat nevetgéltünk és beszélgettünk. Elmeséltem neki az életemet,és ő is az övét.Megtudtam, hogy ő is Amerikából származik ezért tudja tökéletesen a nyelvemet,viszont az Olaszt is keni vágja. Boldogan jöttem rá, hogy találtam egy barátot. Anyának dobtam egy sms-t, hogy ne aggódjon értem,épp egy baráttal vagyok és későn érek haza. Kiara,az én idegen vezetőm,bemutatta a várost.Ekkor Kiarának jött egy sms, hogy menjen haza. Nehezen,de ott hagyott. Félt, hogy nem találok haza. De biztosítottam, hogy haza fogok érni. Már lement a nap és sötét volt. Iszonyatosan hideg volt. Így én karjaimat használtam kabátként. Ekkor láttam, hogy már harmadjára megyek el ugyan az a park mellett. Így rájöttem: Eltévedtem.Telefonom közbe sikeresen lemerült,szóval nem tudtam mit csináljak. Úgy éreztem mintha valaki követne,és lesné minden mozdulatom. Én hátranéztem de nem láttam semmit. Amikor előrefordultam nagyon megijedtem. Egy fiú állt előttem. Én a meglepődötségtől neki mentem és nagyot estem a földre. De ő csak ott állt továbbra is.Fejem most iszonyatosan fájt és elkezdtem szitkozódni.

-Bocsi. Véletlen volt.-suttogtam és közbe még mindig a földön ültem.

-Figyelhetnél a lábad elé.-szólt megrovóan. 

-Bocsánat,csak úgy éreztem mintha valaki követne.-néztem újra körbe de senkit se láttam az utcán rajtunk kívül. A fiú -lehet csak paranoiás lennék-de elkezdett szimatolni a levegőbe. Furcsán nézet vissza rám.Kemény tekintete kissé ellágyult de tartotta magát a ridegséghez.

-Gyere.-segített fel a földről.Én elfogadtam kéz nyújtását. Neki is olyan hideg keze volt mint annak a nőnek a vár előtt.

-Hazakísérlek-suttogta és odaadta fekete kabátját. Én bíztam benne,fogalmam sem volt miért,de valahogy biztonságot nyújtott most. 

-Hogy hívnak?-kérdezte a fiú.

-Vanessa. És téged?-kérdeztem vissza miközben a körbe körbe bámuló fiút néztem.

-Öhm...-habozott-nem érdekes.-válaszolta. Én felhúzott szemöldökkel néztem őt és próbáltam rájönni hogy miért ilyen távolság tartó velem. 

-Te is erre laksz?

-Nem-válaszolt tömören. 

-Akkor,hogy hogy hazakísérsz?-húztam fel szemöldököm. Ő ridegen a szemembe nézett:

-Veszélyes ilyenkor az utcán mászkálni. Hidd el,neked teszek szívességet, hogy itt vagyok-mondta mogorván. Én kezdtem iszonyatosan furcsán érezni magam. Valami itt nincs rendben,éreztem,de azért reméltem, hogy semmi titok nincs az egészben csak sok erre felé a rossz ember.

-Sok a vandál?-kérdeztem remélve, hogy csak erre gondol.

-Őhm...igen-mondta zavarodottan. Látszott rajta, hogy hazudott,és van valami amit nem kéne tudnom,úgyhogy csöndben maradtam. Az út további részében nem beszéltünk. Kissé ellenszenvesnek tűnt,de valahogy úgy éreztem, hogy most csak mellette lehetek biztonságban. Megérkeztünk a házunk elé.

-Itt is vagyunk-sóhajtottam és összetettem a két kezem, hogy nem történt semmi bajom. Hisz valahogy éreztem a fiúban a veszélyt. Valahogy éreztem,hogy nem jó ember, de azt is éreztem, hogy csak mellette lehettem biztonságban.

-Köszönöm, hogy hazakísértél.-mondtam.Ő szó nélkül biccentett felém egyet majd megfordult és elindult.Én besiettem a házba majd sóhajtva zártam be magam után az ajtót.Szinte rögtön kilestem az ablakon. De a rejtélyes fiú már sehol se volt. Nagy szemekkel keresgéltem a sötétben a hosszú utcán,de sehol se láttam. Eltűnt mint a kámfor,és nem hiszem, hogy valaha is viszont látom. Mondjuk jobb is...azt hiszem.

Vanessa ruhája:

Na ennyi is volt : D. Ha kíváncsi vagy hogy ki volt az a titokzatos idegen,akkor jó sok komit kérek és minél hamarabb friss. KOMIHATÁR:4